6 tipp a sikeres randizáshoz

Az online ismerkedés esetén, reményeink szerint inkább előbb, mint utóbb, eljön a személyes találkozás ideje. Ilyenkor már van egy előzetes képünk a leendő randi partnerről, és már automatikusan az általunk elképzelt elvárásoknak próbálunk megfelelni, ami néha rossz útra vezet minket. Ha a való életben ismerkedtünk meg a kiválasztottal, és beszéltünk egy pár szót, még így is kialakulhat hamis prekoncepció bennünk. Nem érdemes se túlgondolni, se túlizgulni az első találkozót, hiszen az ismerkedés szakaszában járunk. Cikkünkben összeszedtünk pár tippet, hogy az első randi ne a görcsölés, hanem a könnyed ismerkedés jegyében teljen.

kapadokya.jpg

1. Csak ismerkedjünk

Ezt tekinthetjük első lépcsőnek önmagunk megnyugtatásához. Korábban beszélgettünk egy pár szót, váltottunk pár üzenetet? A java még csak most jön, de a velünk szemben ülő ember ugyanúgy izgulhat, mint mi. Nem érdemes túlgondolni már elsőre a dolgokat. Hagyjunk teret az ismerkedésnek.

2. Öltözzünk az alkalomhoz

Nem érdemes nagyon szűk ruhába, és kényelmetlen cipőbe bújni, csak azért, hogy a másik teljesen elaléljon tőlünk. Őrizzük meg egyedi stílusunk, és ennek jegyében vegyünk fel egy kényelmes, de mutatós ruhát magunkra.

3. Nyitottság, vidámság

A két kulcsszónak is mondhatnánk ezt a kettőt, ami a sikeres randihoz vezet. Nem árt persze tisztában lenni a személyiség típusunkkal, hogy tudjuk, mikor leszünk túl lehengerlőek, vagy nagyon visszahúzódóak. Az introvertáltaknak kicsit nyitottabbá kell válniuk, az extrovertáltaknak pedig egy kicsit kell visszafogni magukat, hogy a randi partnerünk is teret kapjon.

4. Kellemetlen helyzetek mérlegelése

Természetes reakció, hogy szeretnénk magunkat felvértezni a veszélyekkel szemben. Ilyen például a kínos csend, vagy ha a randi alatt derül ki számunkra, hogy ennek a kapcsolatnak nem lesz folytatása. Ezekre érdemes felkészülni, és ha nem is alakulnak elképzeléseinket megközelítően a dolgok, próbáljunk meg könnyednek maradni. A randi partnerünk is értékelni fogja a megértő hozzáállást.

5. Lelkesen, de ne rámenősen

Az előző pont ellenpéldája, ha a randi partner annyira bejön, hogy nem tudjuk leplezni a csodálatunk és az örömünk. Természetesen ki kell mutatni, ha tetszik a másik, de érdemes kicsit visszafogottabban kifejezni imádatunk, nehogy elijesszük partnerünk.

6. Lehetőségek mérlegelése

A nyugodt és könnyed hangvételű randi mindenképpen jó élmény marad majd, akár kapcsolat lesz belőle akár nem. Rengeteg jó élményt gyűjthetünk, és nem utolsó sorban kitapasztalhatjuk az igazi igényeinket. Fontos, hogy ne legyenek irreális elvárásaink, és ne gondoljuk, hogy egy randi megoldja a szerelmi életünk problémáit. A randi lényege, hogy jól érezzük magunkat és ismerkedjünk.

Ismerkedj itt