Így kapd meg a szerelmet, amire vágysz

Sokan az elképzeléseik és a tapasztalatik mentén keresik a megfelelő társat. A gond akkor szokott jelentkezni, amikor a kiszemelt randipartner nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, és a csalódástól az általánosításba menekülés látszik a legkézenfekvőbb megoldásnak. Ha szeretnéd megtalálni a számodra ideális partnert és a szerelmet, erre az öt dologra figyelj!

e5e062e3b2f49e36_x400_scaleup_x1200_gallery.jpg

1. Pszichológiai távolság

Ahhoz, hogy valakivel harmonikus kapcsolatod legyen, fontos hogy ne csak intellektuálisan, de érzelmi intelligencia tekintetében is azonos hullámhosszon legyetek. Ha két fél között nagy a pszichológiai távolság, az már a kezdeteknél is feltűnő lesz, és a későbbiekben is megnehezíti a problémák megoldását.

2. Életszakasz

Érdemes már az elején kipuhatolni a másik életvitelbeli szokásait, ugyanis nagyon sokat elárul az illetőről, hogy melyik életszakaszában tart. Ez nem csak a kortól függ! Ha valaki egyedülállóként félvállról veszi a dolgokat és nincs komolyabb célja az életével, nem valószínű, hogy éppen egy komoly kapcsolatra, netán házasságra vágyik a közeljövőben.

3. Régi kapcsolatok általánosítása

Ugye ismerős az a mondat, hogy „Én soha többet nem leszek szerelmes!” ? Tipikusan az első kijelentések között van egy szakítás után. Ugyanakkor teljesen mindegy, hogy ki hagyott el kit, mert sosem szabad általánosítani egy félresikerült kapcsolatot. Inkább arra kell figyelni, hogy mit lehetne máshogy csinálni a következő partnerrel, és így a lelki fejlődés is garantált.

4. Nemi szerepek

Szerencsére vagy sem, de napjainkra a nemek kizárólagos szerepei kezdenek homogenizálódni. Egyáltalán nem baj, hogy amíg a férfi tisztába teszi a gyereket, a nő esetleg kicseréli a villanykörtéket. Fontos azonban, hogy egyetértés legyen a két fél között a nemi szerepekben, és mindenki a maga ingerküszöbének megfelelő társat találjon.

5. Érzelmek kifejezése

Az öt szeretetnyelv témája nem először kerül elő, és egy ilyen listából sem hiányozhat! Ez is egy fontos alappillére egy kapcsolatnak, hogy a felek azonos módon adják és fogadják a szeretet. Rengeteg konfliktus és félreértés származik abból, ha úgy érezzük, hogy hiába próbálunk szeretni. A nem azonos szeretetnyelvet beszélők is megtanulhatják, hogy hogyan kezeljék az egymás iránti szeretetet.

Keresd meg itt!